2011. évi diplomamunka pályázat eredményhirdetés
2012. február 29-én került kihirdetésre a 2011. évre meghirdetett diplomamunka pályázat eredménye.
Az I. díjat Longauer Dóra nyerte “A térökonometria elmélete és gyakorlata – Az európai regionális termelékenység vizsgálata, alternatív távolságértelmezéseket felhasználva” című dolgozatával. Dóra a PTE KTK Közgazdasági elemző szak mester képzésén folytatja tanulmányait.
Megosztott II. díjat nyert Szabó Norbert “A munkaerő-vándorlás és az SCGE modellek” című és Varró Szilárd “Devizapiacon, technikai elemzésen alapuló kereskedő ágens fejlesztése lágy számítási módszerek segítségével” című dolgozatával. Norbert időközben felvételt nyert a PTE KTK doktori képzésére, míg Szilárd jelenleg az ELTE TTK survey statisztika mester szakán tanul tovább.
További fényképek ide kattintva találhatók. Gratulálunk és további sikereket kívánunk!
Korábbi díjazottjaink megtekinthetők itt.
2011. őszének fontosabb projektjei
2011 második felében tucatnyi projektben vettünk részt szakmai megvalósítóként vagy kutatás- és projektmenedzsment szerepkört ellátva.
Legfontosabb projektjeink az alábbiak voltak:
Az I. sz. Beszámoló tartalmazza a Magyar Posta Zrt. termékeinek és szolgáltatásainak havi szintű forgalmi adatait minden postahely és speciális szerv esetén. Az egyes postahelyek technológiai szintjétől függően az input adatok különböző módokon kerülnek bevitelre ezen adatbázisba, amik nem minden esetben zárják ki a hibás adatszolgáltatás lehetőségét. A kutatás alapvető célja az I. sz. Beszámoló adatminőségének javítása, a hibás adatok feltárása volt. Ehhez különböző kvantitatív módszereket alkalmaztunk a kismintás outlier szűrő technikáktól az idősor elemzési eljárásokon át a homogén postahelyhalmazok kialakításához alkalmazott klaszteranalízisig.
A Magyar Posta Zrt. egy teljesítményértékelési projektjének célja a front office munkahelyeken dolgozó alkalmazottak, valamint a postahelyek front office folyamatai teljesítményének mérése és értékelése volt. Ennek érdekében olyan metrikarendszert dolgoztunk ki, mellyel mind a hagyományos, logisztikai, mind az értékesítési tevékenységek értékelése megtörténhet.
Közreműködésünk mellett készült el a pécsi távhőhálózat szimulációs modellje. A modell felhasználásával tanulmányozhatóvá válik a távhőhálózat üzemtani viselkedése, s ennek eredményeként energetikailag hatékonyabb, optimálisabb üzemeltetési eljárások kidolgozása válik lehetővé. A fenti cél elérése érdekében megtörtént a hőfogyasztási profilok, illetve más modellelem tulajdonságok – például csővezeték hőtárolási képesség – becslése is.
Anonim nagyvállalat
Egy országos hálózattal rendelkező nagyvállalatnál a “szabályzattól eltérő pénzügyi tevékenységek” feltárására indított K+F projektben vettünk részt. A pénzkezelési folyamat technológiája bizonyos esetekben lehetővé teszi az alkalmazottak számára azt, hogy ne a szabályzatoknak megfelelően járjanak el, és csaljanak az átvett pénzösszegekkel. A rendelkezésre álló, napi részletezettségű forgalmi adatsorokon alkalmazott egy- és többváltozós sztochasztikus idősori modellek felhasználásával alakítottunk ki olyan indikátorrendszert, mely az idősori jellemzők megváltozásával jelzi a tárgy szempontjából gyanús időpontokat, időszakokat.
Kutatás-fejlesztés törvényi változások – 2012
Több jelentős módosítás is életbe lépett 2012. január 1-ével a kutatás-fejlesztési tevékenységekre vonatkozó törvényi szabályozásban. A Kutatásmenedzsment oldalra kattintva a legfontosabb jogszabályi hivatkozásokról olvashat.
A PTE-KTK Gazdaságmódszertani Intézete és a BDE Research Nonprofit Kft. diplomamunka pályázatot hirdet a PTE Közgazdaságtudományi Kara BA és MA hallgatói számára.
Azon szakdolgozatok kerülnek díjazásra, melyek
- 2011 tavaszi vagy őszi félévében kerültek/kerülnek leadásra, és
- kvantitatív módszerek, modellek fejlesztésével foglalkoznak, vagy magas színvonalon alkalmazzák azokat üzleti vagy közgazdasági problémák megoldására.
A szakmai zsűri által legjobbnak tartott pályamunkák díjazása a következő:
- I. 50 ezer Ft
- II. 30 ezer Ft
- III. 20 ezer Ft
Az érdeklődők bővebb információt Kehl Dánieltől (kehld@ktk.pte.hu) kaphatnak. A részvételi szándékot szintén nála, valamint a konzulensnél kell jelezni.
A jelentkezési határidő: 2011. december 14.
A korábbi évek győztes diplomamunkáinak listája megtekinthető ide kattintva.
Sikeres pályázást kívánunk mindenkinek!



